BÁNYAI JÁNOS - KÓS KÁROLY TESTVÉRISKOLÁK
  KAPCSOLAT ·   REGISZTRÁCIÓ ·   BELÉPÉS

Kopjafa

A HAT-14-02-0007 számú pályázatot – „Testvériskolai kapcsolat kiépítése a Felvidékkel” – a Miskolci Kós Károly Építőipari Szakközépiskola a dunaszerdahelyi magyar tannyelvű Építőipari Szakiskolával közösen nyerte el. A pályázatban mindkét iskola vállalta, hogy a tanulókkal egy-egy kopjafát készít, amelyet azután kölcsönösen felállítanak a másik iskola udvarán, ezzel is jelképezve a szétszakított nemzet együvé tartozását és összefogását.

Április 11-én érkeztünk haza Dunaszerdahelyről az öt napos testvériskolai látogatásunkról, magunkkal hozva az ottani tanulók által készített kopjafát. A kopjafa tartószerkezetét már az épületgépész tanulóink készítették el, az építészek pedig a ballagási ünnepségre bebetonozták az emlékoszlopot a „C” épület elé.  A dunaszerdahelyiek által készített kopjafa ünnepélyes átadására május 4-én a magyar írásbelit követően került sor, ahol az új testvériskolai kapcsolatot méltató szavak után a kopjafát ünnepélyesen megkoszorúztuk.

Az iskolánk udvarán a „C” épület előtt felállított dunaszerdahelyi testvériskolánk kopjafája, emlékeztet a két testvériskola együttműködésére és lehetőséget teremt minden év április 12-én a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapjára történő megemlékezésre.

Tekintsék meg a képeket.

2015.05.04.                                                    Kocsis István

Top