BÁNYAI JÁNOS - KÓS KÁROLY TESTVÉRISKOLÁK
  KAPCSOLAT ·   REGISZTRÁCIÓ ·   BELÉPÉS

Étkezés visszaállítása

Az elmúlt évtizedekben iskolánkban, a tanulók, kollégisták nagytöbbsége itt, az intézményi konyhán reggelizett ebédelt és vacsorázott. Ebben az időben a rendszeresen ebédelők létszáma 600 fő fölött volt. Egy évtizeddel ezelőtt, a kollégium bezárásával párhuzamosan, az iskolai konyhán megszűnt a főzés, ezt követően az ebédet a Petőfi Kollégium konyháján készítették el, és azt az iskolában „melegítő konyhaként” üzemelő étkezdében osztották ki a 120-150 fő részére. 2014. szeptember 1-től – az iskolával előre nem egyeztetve – megszüntették a melegítő konyhát, és a tanulóknak a Petőfi Kollégiumba kellett volna átjárniuk ebédelni.

A szülők, a szakszervezet, tanárok és a diákok azzal a kéréssel kerestek meg, hogy tegyek meg mindent az étkezési lehetőség visszaállítására. Ezzel magam is az alábbi okok miatt egyetértettem.

Sok tanuló jogosult kedvezményes étkezés igénybevételére, amely kedvezménytől így az elmúlt időszakban elesett.

Fontos, hogy a déli ebédidőben, a gyakran egész napra otthonról eljött tanulók, jussanak egészséges tápláló meleg ebédhez.

Az osztálytársakkal közösen elfogyasztott ebéd is egy közösségformáló összetartó erő, lehetőség.

Az ebédelési lehetőség megszüntetése sok szülőt, tanulót elriaszthat attól, hogy az iskolánkat válassza gyermeke továbbtanulására.

Különböző pályázati lehetőségek kötődnek az étkezéshez, mint úti csomagok biztosítása, gyümölcsakciók, a tejfogyasztás népszerűsítése, stb.

A Kormány további lépéseket tervez a kedvezményes (ingyenes) étkeztetés kiszélesítésére.

A konyhánkat más alkalmakkor, érettségi vizsgák, rendezvények, vendégek, testvériskolai csoportok fogadása, egészségnap, ünnepségek (pedagógusnap, Mikulás-nap, karácsony, stb.) is igénybe vesszük.

Összességében, sok vita és egyeztetés után engedélyezték a melegítő konyhánk 2015. február 02-től történő újraindulását.

Ezzel kapcsolatban ezúton arra kérem a szülőket, hogy mindent tegyenek meg azért, hogy gyermekük ismét itt ebédeljen az iskolában.

A csengetési rendet úgy alakítottuk ki, hogy 13.05-től 13.25-ig 20 perc áll a tanulók rendelkezésére, az ebéd nyugodt körülmények között történő elfogyasztására.

Ebéd árak: diákoknak a teljes árú ebéd 300 Ft/adag, amely összeg felére csökken az alábbi esetekben: 1. Rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülők (MÁK igazolás), 2. három, vagy több gyermekes családban élő tanuló, 3. tartósan beteg, vagy fogyatékos gyermek, 4. SNI-s tanulók (Szakszolgálati igazolás). Az ebéd rendelés rendje: minden héten az előző hét szerdáig a gazdasági irodában.

Jelenleg már száz fő körüli létszámban ebédelnek ismét az iskolánkban.

Ezúton arra kérlek benneteket, hogy jöjjetek minél többen, és azok is próbálják ki az iskolai étkezést, akik valamilyen okból eddig nem tettek ezt meg. Én lassan egy negyed százada ebédelek az iskolában, és csak jót mondhatok az itt nyújtott szolgáltatásról.

Tekintsétek meg a legutóbbi képeket.

 

Miskolc, 2015. február 20.                                        Kocsis István

 

 

 

Top